1. fejezet

Andi szemszöge:

Andi vagyok, 22 éves. Fél éve költöztem ki Koreába egyik barátnőmmel, Szandrával. Mindketten oda vagyunk Koreáért. Itt szeretnénk új életet kezdeni. Szerencsére mindketten felvételt nyertünk a Szöuli Nemzeti Egyetemre. Én történelem szakra járok, Szandra pedig turizmus-menedzsment szakos. Nagyon szeretjük az egyetemet. Mindenki nagyon aranyos és segítőkész. A házunk sincs messze az egyetemtől, csupán 20 perc séta és ott is vagyunk.

Reggel a telefonom csengésére ébredtem. Meg sem néztem ki hív, rögtön kinyomtam. Nem tellett bele 2 perc, megint csörgött. Idegesen nyúltam érte, majd felvettem.

-         Haló! – szóltam bele kómás hangon.

-         Na végre! – hallottam meg barátnőm hangját. – Ideje lenne felkelni! Kész a reggeli!

-         Megyek már! – mondtam unottan.

Kikászálódtam az ágyból, rendbe szedtem magam, és lementem a konyhába.

-         Képes voltál felhívni? – léptem be a konyhába. - Csak fel kellett volna jönnöd az emeletre! Tudod, a szobád mellett van az én szobám!

-         Tudom! – nézett rám Szandra. – De lusta voltam!

-         Mindjárt gondoltam! – dugtam ki rá a nyelvem.

A konyhapulthoz mentem, magamhoz vettem egy jó nagy adag kávét, és leültem reggelizni.

-         Ma meddig leszel suliba? – ült le velem szembe barátnőm.

-         Remélem nem sokáig! Csupa unalmas óráim lesznek!

-         Mint például?

-         Történeti földrajz, Latin, Vallás és egyháztörténet, Historiográfia, de ebből 2 előadás is lesz! – soroltam, közben azon gondolkodtam, melyik előadást tudnám ellógni. – Neked?

-         Nekem ma lesz egy gazdasági jogom, egy külgazdaságtanom, egy termelés- és szolgáltatás-menedzsment, és 2 turizmus marketing előadás.

-         Akkor ma együtt jövünk haza?

-         Igen! Találkozzunk 2-kor az egyetem előtt!

-         De most már induljunk, mert el fogunk késni!

A mai nap még a megszokottnál is lassabban telt. Azt hittem, hogy soha nem lesz vége az előadásoknak. De még mielőtt haza mehettem volna, be kellett ugranom a könyvtárba pár könyvért, mert rengeteg feladatot kaptunk. Pár könyv helyett viszont, több mint 15 könyvvel kellett elhagynom a könyvtárat. De legalább majd Szandra segít hazacipelni. Gondoltam magamban. Pontban 2-kor értem a suli elé, barátnőm már várt rám.

-         Szia! – jött felém. – Gyere, segítek!

-         Szia! Köszönöm! – letettük a könyveket, hogy kifújjam magam.

-         Mi ez a sporttáska? – mutattam barátnőm vállán lévő táskára.

-         Ne haragudj, de elfelejtettem szólni, hogy ma edzésem lesz! – hajtotta le fejét.

-         Semmi gond! Tudom, hogy ez fontos neked!

-         Köszönöm! – ölelt meg. – Most mennem kell! Később találkozunk!

-         Rendben!

Felvettem a könyveket a földről, majd egyedül elindultam haza. Tudom, hogy fontos számára a kézilabda. Miután megérkeztünk Koreába, elment a válogatóra, és be is került a csapatba. Azóta én is megszerettem a kézilabdát, hiszen minden meccsére elkísérem, és szurkolok neki.

Már vagy 10 perce sétáltam, a kezem majdnem leszakadt, alig látok ki a könyvek közül. Egyszer csak hatalmas puffanással a földre estem, a könyvek pedig szanaszét repültek. Valaki olyan sikeresen nekem jött, hogy még a kezemet is sikerült felhorzsolnom. Ránéztem a horzsolásra, és megláttam, hogy folyik a vérem is. Remek! Gondoltam magamban. Már épp elküldtem volna a fenébe az illetőt, aki fellökött, amikor felnéztem. Még a lélegzetem is elakadt.