Ryeowook
szemszöge:
Sajnos
a hétvége nagyon gyorsan eltelt. Azon kaptuk magunkat, hogy vasárnap van, és
ideje hazaindulnunk!
Gyorsan
bepakoltam a bőröndömbe, majd átsiettem Andi szobájába megnézni, hogy áll a
pakolással.
-
Szia! – dugtam be a fejem az ajtón.
-
Szia! – mosolygott rám.
-
Egyedül vagy? Zavarok? – léptem be a szobába.
-
Te sosem zavarsz! – lépett közelebb hozzám. – Igen egyedül
vagyok, mert Szandra levitte a cuccait.
-
Akkor most nem zavar senki! – vigyorogtam kajánul.
-
Neked meg min jár az eszed?
-
Nem is tudom…. – játszadoztam kósza tincseivel, majd
gyengéden megcsókoltam. Lassan eldőltünk az ágyon, és kezdett a helyzet egyre
forróbbá válni.
-
Andi Hyukie feljött, hogy segít…- lépett be a szobába drága
barátnőm. – sen! – Andival hirtelen szétrebbentünk.
-
Mi folyik itt fiatalok? – lépett be Hyukie is a szobába.
-
Semmi! – válaszoltuk egyszerre.
-
Na persze! Én nem így veszem észre! Ti hancúrozni akartatok!
-
Na jól van Hyukie! Menjünk inkább, és hagyjuk őket békén. –
állt elé Szandra.
-
De én még….
-
Semmi de! Nyomás kifelé! – tolta ki a szobából Hyukie-t. –
Bocsánat! – fordult vissza Szandra, majd becsukta az ajtót.
-
Ideje mennünk! – fordultam Andi felé.
-
De én nem akarok! Itt minden olyan meseszerű!
-
Én sem akarok elmenni, de majd otthon is mindent meseszerűvé
varázsolok!
-
De aranyos vagy! – csókolt meg. – Köszönöm!
Levittük
a csomagokat, bepakoltunk a kocsiba, és elindultunk haza. Ez a kis kiruccanás
mindenkinek jót tett, főleg nekem és Andinak. Rájöttem, hogy nélküle nem tudok
élni.
Andi
szemszöge:
Amikor
hazaértünk, kipakoltuk a csomagjainkat, elbúcsúztunk a fiúktól, majd bementünk
a házba. Automatikusan mindketten a kanapéra dőltünk.
-
Ki kellene pakolni a bőröndökből, de nincs erőm! – szólalt
meg Szandra.
-
Bezzeg ha Hyukie-ról lenne szó, már ugranál is!
-
Nem is igaz! – ült fel a kanapén. – Talán csak egy kicsit! –
nevette el magát. – De te csak mesélj szépen, mit történt veletek? Együtt
vagytok? Milyen volt? Jól csókol? Mindent tudni akarok!!
-
Milyen kíváncsi lettél!
-
Igen az vagyok! Na mesélj!!!!
Elmeséltem
neki mindent! Vagy 2 órán keresztül beszélgettünk. Miután kibeszéltünk mindent,
felmentünk a szobáinkba, és kipakoltuk a csomagjainkat. Este hulla fáradtan
zuhantam be az ágyamba. Szinte rögtön el is aludtam. Másnap reggel nehezen
indultam a suliba, nagyon nem akartam.
A
hét további része izgalmak nélkül telt. Minden este beszéltem Wookie-val, volt
olyan is, hogy találkozni is tudtunk.
Egyik
délután épp a nappaliba ültünk, amikor valaki csengetett. Kinyitottam az ajtót.
A fiúk voltak azok.
-
Wookiee! – ugrottam a nyakába.
-
Neked is szia Andi! – szólaltak meg a többiek!
-
Bocsánat fiúk! Sziasztok!
-
Semmi gond! – mosolygott Hae.
-
Ezek a mai fiatalok! – szólalt meg Hyukie.
-
Szegény öreg! – dugtam ki a nyelvem.
-
Sziasztok fiúk! – ölelt meg mindenkit Szandra is. – Mi
járatban?
-
Szeretnénk, ha velünk tartanátok a koncertünkre! SS4 in
Seoul! – vázolta a helyzetet Teuk.
-
Jól hangzik! – szólaltunk meg egyszerre.
-
Akkor öltözzetek fel, és indulunk! – adta ki az utasítást
Kyu.
Fél
óra alatt sikerült elkészülnünk. Beültünk a kocsiba, és már indultunk is a
koncert helyszínére. VIP jegyet kaptunk, így mindenhova bejuthattunk. Megnéztük
a főpróbát, majd elfoglaltuk a helyünket. 10 perc várakozás után el is
kezdődött a koncert.
A
fiúk hatalmas műsort adtak. Fergeteges volt a hangulat. Végigtomboltuk az
egészet. A koncert felénél jöttek a solo-k. Végre Wookie-ra került a sor. Hallgasd! Olyan
sexy volt a színpadon, ahogy énekelt. Egyszer csak megjelent a partnere. Ahogy
egymást tapogatták, engem elöntött a féltékenység. Tudom, hogy csak egy tánc,
de nem tehetek róla féltékeny lettem. Valószínűleg látszott is rajtam, mert
Szandra odahajolt hozzám.
-
Minden rendben van? – kérdezte.
-
Igen! Persze! – erőltettem magamra egy műmosolyt.
A
koncert után bementünk az öltözőbe. Ahogy beléptem az ajtón, megláttam, hogy
Wookie a táncpartnerével beszélget. Látszólag remekül elvoltak, mert észre sem
vette, hogy beléptem a szobába. Ismét elöntött a féltékenység, így
megfordultam, és kirohantam a folyosóra. Leültem a lépcsőre, és sírni kezdtem.
Pár
perccel később valaki megfogta a vállamat. Hátranéztem, Wookie volt az. Gyorsan
felálltam, és letöröltem a könnyeimet.
-
Andi te sírtál? – kérdezte.
-
Nem! – sütöttem le a szemem.
-
Mi a baj?
-
Semmi!
-
Nem hiszek neked! Látom, hogy valami bajod van!
-
Tudod mi a bajom? Az, hogy látszólag remekül elvoltál a kis
táncpartnereddel. Engem észre sem vettél!
-
Te butus! Én csak megköszöntem neki, hogy elfogadta a
felkérést! Még rólad is meséltem neki!
-
Tényleg? – néztem rá kérdőn.
-
Igen! Még szép, hogy mesélek neki a barátnőmről!
-
Bocsánat, csak azt hittem, hogy elveszítelek! Nem akarlak
elveszíteni! – gördült le egy könnycsepp az arcomon.
-
Butus! – törölte le a könnycseppet az arcomról. – Nekem te
vagy a legfontosabb. Nem fogsz elveszíteni! Szeretlek!
-
Én is szeretlek! – csókoltam meg.
Most
már teljesen biztos vagyok benne, hogy Wookie az igazi nekem. Miután
megbeszéltünk mindent, ölelkezve mentünk vissza a többiekhez.
