Andi
szemszöge:
A
következő pár nap elég unalmasan telt. A fiúk is csak néha tudtak átjönni
hozzánk, Szandi is ágyhoz volt kötve. Bár a sok ápolásnak köszönhetően, amit
Hyukie-tól kapott, egyre jobb lett a lába.
Egyik
este épp a konyhában készítettem a vacsorát, amikor megjelentek a fiúk.
-
Hát ti? Mi járatban errefelé?? – érdeklődtem.
-
Kösz, hogy ennyire örülsz nekünk! – nézett rám Wookie.
-
Én nem úgy értettem! – léptem oda hozzá. – Csak azt
mondtátok, hogy ma fellépésetek lesz!
-
Igen, de már vége! – válaszolt, de láttam rajta, hogy
durcizik.
-
Jaj tudod, hogy neked mindig örülök! – adtam egy csókot
ajkaira.
-
Tudom! – csókolt vissza.
-
Ne itt mindenki előtt! – szólt ránk Hyukie.
-
Talán nem tetszik? – néztem rá.
-
Nem!
-
Neked is lehetne barátnőd, ha nem lennél ilyen töketlen! – Szandi
szúrós szemekkel nézett rám. Lehet, néha tartanom kellene a számat.
-
Én nem…nem…. – láttam Hyukie-n, hogy kezd vörösödni. Pár
percig senki sem szólalt meg.
-
Szóval Szandi, hogy van a lábad? – törte meg a csendet Hae.
-
Köszönöm jól van! – mosolygott.
-
Szeretnék veled beszélni! – suttogta a fülembe Wookie.
-
Rendben! – indultam meg a konyha felé. Wookie követett.
Leültem
a konyhapulthoz, majd Wookie-ra néztem.
-
Miről szeretnél velem beszélni?
-
Egy nagyon fontos dologról! – nézett mélyen a szemembe. –
Andi!
-
Igen?
-
Azt szeretném kérdezni, hogy……
-
Wookie nyögd már ki kérlek!
-
Eljönnél velem a szüleimhez, hogy be tudjalak mutatni nekik?
– nem hittem a fülemnek. Majdnem kicsattantam a boldogságtól.
-
Igen! – öleltem át nyakát.
-
Szeretlek!
Miután
megbeszéltünk mindent visszamentünk a többiekhez, akik jól szórakoztak. Csak
egy valakin láttam, hogy nincs jó kedve. Hyukie csak ült a kanapén, és nézett
maga elé. Láttam rajta, hogy nagyon szomorú, lehet, hogy megbántottam. Szóltam
Wookie-nak, hogy mindjárt jövök, majd odasiettem Hyukie mellé.
-
Beszélhetnénk? – fogtam meg vállát.
-
Igen, persze!
Kimentünk
a konyhába.
-
Hyukie! Ne haragudj, azért, amit az előbb mondtam! Én nem
akartalak megbántani!
-
Semmi baj! Igazad volt! Egy szerencsétlen, töketlen idióta
vagyok!
-
Ne mondj ilyeneket! Ez nem igaz!
-
De igen igaz!
-
Hyukie figyelj! Érthető, ha félsz! De hidd el, ha leülsz vele
megbeszélni a dolgokat, akkor minden rendben lesz! Hidd el, hogy Szandi is úgy
érez, ahogy te!
-
Nem tudom….de te honnan tudod, hogy róla van szó?
-
Annyira látszik rajtatok, hogy bejöttök egymásnak! Beszélj
vele!
-
Rendben! És köszönöm! – ölelt meg.
-
Nincs mit!
Volt
vagy éjfél, amikor a fiúk elmentek tőlünk. Elmeséltem mindent Szandinak, és ő
is olyan izgatott lett, mint én. Már csak pár nap és indulunk. Már nagyon
várom.
Ryeowook
szemszöge:
Reggel
izgatottan ébredtem, hiszen ma mutatom be a szüleimnek Andit. Összepakoltam a
bőröndöm, és már indultam is Andiért. Bepakoltunk a kocsiba, elbúcsúztunk
Szanditól, és a szüleim háza felé vettük az irányt. Az autóút közel 3 órás
volt.
Láttam
Andin, hogy nagyon izgul.
-
Ne izgulj! – szorítottam meg a kezét. – Minden rendben lesz!
-
Rendben! – mosolygott rám.
Miután
megérkeztünk, kipakoltuk a csomagjainkat. A szüleim már vártak ránk.
-
Anya, apa! Ő itt a barátnőm, Andi!
-
Örülök, hogy megismerhetem Önöket! – ölelte meg szüleimet
Andi.
-
Mi örülünk a találkozásnak.
Édesanyám
hatalmas ebéddel várt minket. Nagyon finom volt minden. Ebéd után édesapámmal
kiültünk a teraszra, amíg a nők elpakoltak odabent.
Andi
szemszöge:
Wookie
szülei nagyon kedvesek. Anyukája remekül főz. Látszik kitől tanult meg ilyen
jól főzni Wookie.
Ebéd
után segítettem rendet rakni a konyhában.
-
Nagyon örülök, hogy végre megismerhettelek! Már sok jót
hallottam rólad!
-
Én is örülök! – pirultam el.
-
Tudod, még soha egyetlen barátnőjével sem találkoztunk
Wookie-nak.
-
Még nem? – lepődtem meg.
-
Nem! Mindig azt mondta, hogy csak akkor fogja nekünk
bemutatni a barátnőjét, ha eljön az ideje.
Nem
tudtunk tovább beszélgetni, mert beléptek a fiúk.
Egész
nap az járt a fejemben, amit Wookie anyukája mondott. Este, mikor már mindenki
a szobájában volt, egyszerűen nem bírtam tovább. Furdalt a kíváncsiság, és meg
kellett kérdeznem.
-
Wookie kérdezhetek valamit?
-
Persze!
-
Igaz, hogy sohasem mutattad be egy barátnődet sem a
szüleidnek?
-
Igen! Ez így van!
-
De miért?
-
Figyelj Andi! – fogta meg a kezem. – Én már az elején
megfogadtam, hogy csak azt a lányt fogom bemutatni a szüleimnek, a nekem az
igazi, és a világot jelenti. Nem akartam mindenkit idehozni. Nekem csak egy
igazi létezik! És az az egy, te vagy! – könnybe lábadt szemmel hallgattam, amit
mond. – Szeretlek Andi! A világon mindennél jobban szeretlek!
-
Én is szeretlek! – csókoltam meg.
Aznap
este egymást szorosan ölelve aludtunk el. A világ legboldogabb emberének
éreztem magam.
